Talán vannak, akik számára furcsán hangzik a címben feltett kérdés, hiszen annak ellenére, hogy digitális társadalomban élünk, hazánkban sokaknak még internet előfizetése sincs, nem hogy tudnák, mi az a chat. Talán kevesen tudják azt is, hogy 2004-ben, amikor hazánk az Európai Unióhoz csatlakozott, akkor azt is vállaltuk, hogy a közigazgatási ügyekkel kapcsolatos elektronikus tájékoztatási csatornáinkat fejleszteni fogjuk. Ennek jegyében került kiépítésre először 2005-ben egy telefonos ügyfélszolgálat, majd második lépésként 2013-ban a Kormányzati Ügyfélvonal megújításra került: onnantól kezdve az ügyintézők számos új csatornán (faxon, e-mailben, chaten és fórumokon) is készek megválaszolni a beérkező kérdéseket.
Mit nyújt a lakosság számára a Kormányzati Ügyfélvonal (1818)?
A Kormányzati Ügyfélvonal rendkívül komolyan veszi a feladatát. Az ügyintézők bármikor elérhetőek, nem is akárhogyan: a hívók 85%-a 30 másodpercen belül operátorhoz kerül, az e-maileket 4 órán belül megválaszolják, a chat pedig gyakorlatilag azonnali kapcsolatteremtést tesz lehetővé
A különféle csatornákon a legtöbb kérdés az Ügyfélkapu használatára vonatkozik, rögtön utána a rangsorban a különféle „népszerű” ügyek intézésével kapcsolatos kérdések következnek (vezetői engedély, személyigazolvány igénylése, pótlása stb.), de nem csak Kormányablakos kérdésekben fordulhatunk információért ehhez a csatornához, sokan érdeklődnek pl. általános közigazgatási ügyekben is.
Hogy érhetjük el a chat-csatornákat?
Az Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálat weboldalán, amely a kormanyablak.hu címen érhető el, megtalálhatjuk a hazánkban jelenleg működő összes Kormányablak elérhetőségét, a Kormányablakok telefonos ügyfélszolgálati feladatait ellátó Kormányzati Ügyfélvonal telefonszámát (1818), e-mail címét, és a térképen bejelölt címen kívül láthatunk egy „Chat indítása” feliratú linket is. Ha erre rákattintunk, néhány alapvető adat megadása után már indulhat is az online csevegés.
Végül is intézhetünk ügyeket chaten?
Nem, a chates ügyfélkapcsolat a tájékoztatást, a rövid szöveges üzenetváltást szolgálja. Chaten érdeklődhetünk a Kormányablakokban intézhető ügyek menetéről, azokról az ügyintézési folyamatokról, amelyekről a Kormányablakokban is csak tájékoztatást tudnak adni, illetve tájékoztatást kérhetünk a közigazgatási szervek, hivatalok elérhetőségéről is.
Hogy működik a chat?
A chat ablak megnyitásához és megfelelő működéséhez internetes böngészők szükségesek. A kért adatok (vezetéknév, keresztnév, e-mail cím) megadása után az online felületre juthatunk, ahol beírhatjuk a kérdéseinket és várhatjuk az ügyintéző válaszát. Előfordulhat, hogy az operátor bejelentkezésére várni kell, ez alatt az idő alatt „Kérem várjon...” felirat olvasható a válasz ablakában és a kérdésünk sem kerül elküldésre. Azonban – ha már lenyomtuk a „Küldés” gombot – az ügyintéző bejelentésekor automatikusan elküldésre kerül az üzenetünk és bízvást hamarosan várhatjuk a választ is.
A kérdés-felelet mező fölött több ikont is láthatunk, amelyek abban segítenek, hogy kézben tartsuk a kommunikációnkat. A beszélgetés közben az első gombra kattintva utólag is megadhatjuk azt az e-mail címünket amelyre a chat szövegét szeretnénk megkapni.. A második gomb abban nyújt segítséget, hogy a beszélgetésünket kinyomtathassuk. A harmadik gomb némítja beszélgetést. A negyedik gomb megnyomásával távozhatunk a beszélgetésre szolgáló felületről.
Utolsó kommentek